Rövid vakáció Jesoloban | TravelOrigo

Rövid vakáció Jesoloban

4 napos nyaralás Olaszországban

Utazás: autóbusszal
Időpontok és Árak
Programjainknál a feltüntetett alap részvételi díj per főre és a programban szereplő alap ellátásra vonatkozik, és az utazás meghirdetett programjában szereplő minden forintban kötelezően fizetendő díjat tartalmaz.
A helyszínen (program függő) valutában illetve egy-egy esetben forintban fizetendő költségeket külön feltüntetjük.
A fentieken felül – igény szerint – fizethető pl. fakultatív programok, belépők, extra étkezések, vízumdíjak, útlemondási biztosítás díj, egyéb választható szolgáltatások az árkalkulációs résznél, illetve az ár nem tartalmazza résznél is feltüntetésre kerülnek. Szállásos programoknál egyedül utazók, vagy egyágyas szobában történő foglalás esetén egyágyas felár kerül felszámításra, melyet az árkalkulációban is megtalálhat.

A teljes részvételi díjat mely már a fent említett választható szolgáltotásokat is tartalmazza, az adott indulási időpont kalkulációjánál tekinteheti meg a Foglalás gombra kattintva.

Rövid vakáció Jesoloban

4 napos nyaralás Olaszországban

Utazás: autóbusszal

👉 Így utazhatunk Olaszországba

A beutazást megelőző 48 órán belül elvégzett PCR vagy AG-antigén gyorsteszt negatív eredményét a beutazó köteles bemutatni. Negatív teszteredmény hiányában a beutazó 10 napos járványügyi megfigyelésnek és karanténnak veti alá magát Olaszország területén. A beutazó köteles gondoskodni arról, hogy lakóhelyét tömegközlekedés igénybevétele nélkül érje el! A repülővel érkezők esetén a repülőtér tranzitzónájának elhagyása nélkül lehetőség van a hazautazás légi úton történő folytatására, a jegyen jelzett úticél eléréséig.

Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy a két éven aluli gyermekek mentesülnek a PCR vagy antigén teszt bemutatásának kötelezettsége alól!

Lido di Jesolo, az észak-adriai tengerpart egyik leghíresebb városkája a maga 14 km hosszú tengerpartjával, csodás fenyőerdők övezik, melyek kellemes illata a sós tengeri levegővel keveredve  belengi a régiót. Rövid tengerparti nyaralás alatt lehetőségük van rövid kirándulásokra a közeli Velencébe vagy a Grappa hazájába.



Programleírás

1. nap - Budapest - Olaszország

Kora reggeli indulás a Travelorigo buszával a választott felszállási helyről. Rövid pihenő Trojane festői alpesi településen, ahol hatalmas fánkok és krémesek között válogathatunk. Itáliába belépve a trieszti öbölben a Miramare kastély parkjában megcsodálhatjuk 3 ország (Olaszország, Szlovénia, Horvátország) tengerpartját is. A gyönyörű kastélyparkban sétálhatunk, kávézhatunk és aki szeretne, a kastélyt belülről is megcsodálhatja. A kora esti órákban érkezés a szállásunkra. 

2. nap - Szabadprogram - Fakultatív szigettúra

Reggeli után fürdési, vásárlási lehetőség. Fakultatív programlehetőség: Szigettúra Murano-Burano-Velence.

Reggeli után busszal átmegyünk Punta Sabbioni kikötőjébe, ahol hajóra szállunk és szigettúrára indulunk. Megállunk a csipkeverésről és a színes házairól ismert Burano szigeten, majd Muranon betekintünk az üvegfújás mesterségébe, majd érkezés Velencébe a délutáni órákban. Gyalogos városnézés a legfontosabb látnivalókkal: Szent Márk tér, Bazilika, Dózse Palota, Sóhajok hídja, Rialtó.

Igény szerint lehetőség van Velence különleges világában gondolázni (fakultatív). 

Este visszahajózunk a buszhoz, ami elvisz a szállásunkra.

3. nap - Szabad program. Fakultatív programlehetőség: Treviso és Grappa gyár

Elutazás Trevisoba, a vizek és a tiramusuk városába. A középkorban körbevették a várost kőfallal, amely még ma is erődként védi az óvárost. Alatta kanyarog a Sile folyó, bekeritve a várost. A házak itt is cölöpökre épültek, s az itteni paloták legalább olyan díszesek, cifrák, mint a velenceiek. Gyönyörű óvárosában kellemes sétát tehetünk, igazi olasz kisvárosi élet vár ránk! Van még egy érdekesség, a tiramisu receptje állítólag innen származik egy Le Beccherie nevű étteremből.

Továbbutazunk a híres olasz grappa gyártás központjába, Schiavonba, ahol betekinthetünk a kulisszák mögé és megismerhetjük a grappa előállításának titkait, majd sétát tehetünk a 4000 fahordó között. A múzeumban végigkövethetjük a Poli család történetét és természetesen mi is belekóstolhatunk a végeredménybe. 

A késő délutáni órákban indulunk vissza szálláshelyünkre. 

Figyelem: A júliusi csoportunk a Velencei Redentore fesztiválra esik! Itt felcserélődik a 2. és 3.nap programja! Lehetőségük lesz megnézni a fesztivált közelről,melyet vallási körmenet, gigantikus tűzijáték és elbűvölő gondola futam teszi igazán felejthetetlenné. Visszautazás a szálláshelyre a tűzijátékot követően éjfél után!

4. nap - Hazautazás

Reggelit követően Szlovénia irányába vesszük utunkat, egy rövid kitérőt teszünk hangulatos festői kisvárosába Skofja Loka-ba, egy igazi antik szlovén gyöngyszem szűk történelmi tereivel, város fölé magasodó várával, a kis folyókon átívelő hídjaival.

Magyarországra a késő esti órákban érkezünk. 

Útleírás

Az alapár tartalmazza:
  • Utazás felsőkategóriás autóbusszal
  • Csoportkísérő idegenvezető
  • 3 éj szállás középkategóriás szálláshelyen Lido di Jesoloban 
  • Reggelis ellátás 


Az alapár nem tartalmazza:
  • Egyágyas felár: 13.500 Ft/fő
  • Szigettúra Velencével 55 €/fő
  • Verona-Sirmione-Garda-tó kirándulás motorcsónakázással: 35 €/fő
  • Idegenforgalmi adó: 4 €/fő/éj (kötelező)
  • Miramare kastély: 8 €/fő
  • Velencei városi illeték: 10 €/fő
  • Gondolázás: 25 €/fő
  • Utasbiztosítás: 390 Ft/fő/nap
Fakultatív programok
Gondolázás Velencében

Gondolázás Velencében

Olaszország, Velence

Velence legjellegzetesebb legegyedibb közlekedési eszközét ma már csak kizárólag a turisták használják. Semmilyen más módon nem lehet ennyire ráérezni Velence lényegére, hangulatára. Velencében 12 gondolaállomás (imbarcadero) található.

25 EUR/fő   

BŐVEBBEN

Rövid vakáció Jesoloban Képek

  • Olaszország utazás - Rövid vakáció Jesoloban - TravelOrigo Utazási Iroda
Foglalás