Az ünnepet megelőző adventi időszaknak szintén. Hiszen melyik gyerek ne szeretne egy szuper adventi kalendáriumot sok-sok édes meglepetéssel, ami minden napra tartogat egy-egy finomságot? Az ünnepi hangulat elmaradhatatlan része a forrócsoki is, mivel a hideg időben felmelegíti testünket, lelkünket egyaránt.
Egyszóval a csokoládé központi szereplője és témája az ünnepeknek, az ünnepi várakozásnak. Akit nemcsak a csoki fogyasztása, ízlelése érdekel, hanem az is, hogyan és hol készül, az mindenképpen látogasson el velünk a Heindl Csokigyárba! Ez a program kicsiknek és nagyoknak egyaránt rendkívül érdekes időtöltést kínál, hiszen betekintést enged a csokigyártás kulisszatitkaiba, a gyártás folyamataiba. A végén persze nem maradhat el a kóstolás sem, sőt akik velünk tartanak, kedvezményesen vásárolhatnak a csokiremekek közül!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, létezik tudományos magyarázat arra, hogy miért szeretjük a csokit! A kutatók tulajdonképpen azt az igen érzékletes folyamatot fejtették meg, melynek során a szilárd csokoládé selymes emulzióvá lesz a szájban. A Leeds-i Egyetem szakemberei szerint, amint a nyelvünk megérinti a csokoládét, a felszíni zsírtartalom azonnal szerephez jut: felszabadulnak a szilárd kakaó részecskék és kialakítják a selymes érzetet a szánkban. Az a zsíros filmréteg, ami a csoki felületén található, segít abban, hogy a szánk teljes belső felületét bevonja, amitől nagyon vonzó lesz számunkra az édesség textúrája. A tanulmány egyben azt is feltételezi, hogy anélkül lehet csökkenteni a csokoládé mélyebb rétegeiben lévő zsírtartalmat, hogy a csokoládé fogyasztásának kellemes érzete megváltozna. Akár öt, akár ötven százalék egy csokoládé zsírtartalma, akkor is lejátszódik az a folyamat, amely megadja a csokoládé textúráját a szánkban. Egyszóval a csoki remekül hat az érzékeinkre így hát nem csoda, ha gyakran elcsábulunk! Főleg, ha jön a zordabb időjárás, ki ne szeretne egy kis boldogsághormont? A jó hír, hogy nem kell otthon szomorkodni, ajánlunk egy szuper programot, ahol az adventi érdekességeken kívül szó szerint csokimámorban úszhatunk!
A gyár Bécs belvárosától néhány kilométernyi távolságra helyezkedik el. Így egy, vagy két napos buszos programjaink során meglátogatjuk Bécs belvárosát és a csokigyárat egyaránt. Nem csoda, hogy egy emlékezetes bécsi adventi utazás része lehet ez a kedvelt és gyakran látogatott nevezetesség, a Heindl csokigyár. Persze ez sem véletlen, hiszen a csokoládégyárban készített édes falatoknak senki sem tud ellenállni! A gyermekek, a szülők, de még az idősebb korosztály is hatalmas lelkesedéssel vágnak bele a csokigyár megtekintésébe, hiszen a bejárás során számos érdekesség tárul elénk! A csokigyár látogatása minden korosztály számára felhőtlen kikapcsolódást és páratlan élményeket kínál, ezért egy bécsi út során vétek lenne elszalasztania ezt a lehetőséget! Ráadásul a csokigyárban található finomságokat megkóstolhatjuk és meg is vásárolhatjuk.
Említettük, hogy a csokigyárban lehetőség nyílik a legfinomabb, különleges bonbonok megkóstolására is. Az épületben hatalmas, kilós zsákokban tárolják a bonbonokat, melyekből egyet-egyet megkóstolhatunk. A csokigyár legkedveltebb édességei között találunk: csokiba mártogatott szilvát, banánt, barackot és narancsot is, sőt vannak olyan mártogatott gyümölcsök is, amelyeket barack, vagy körtepálinkában érleltek.
A csokoládénap egésze természetesen a csokoládé és az édességek körül forog. A nap során csokikvízen is részt vehetnek a látogatók, megismerhetik a csokoládé előállításának lépéseit és történetét. A csokigyárban igazán különleges ínyencségeket lehet megízlelni, illetve megvásárolni. A gyár Bécshez közel helyezkedik el, így, ha Bécsbe látogatunk érdemes meglátogatni ezt a fantasztikus finomságokat rejtő manufaktúrát is.
A csokoládégyárban a roppant különleges és magas minőségű pralinék, csokiremekek, finomságok mellett karácsonyi, húsvéti és mikulás figurák is készülnek. A csokifigura készítő üzem mai helyét a 60-as évek elején foglalta el, hiszen az egyre jelentősebb megrendelések egyre nagyobb gyártókapacitást igényeltek. A csokoládégyár egyre rohamosabban fejlődött, így még nagyobb helyre volt szükség a gyártás zavartalan lebonyolításához, ezért az üzemet folyamatosan fejlesztették. A termelést pedig gépesítették, így egyre nagyobb rendeléseknek is eleget tudott tenni a csokigyár. Napjainkban több ezer tonna csokoládé gördül le a csokigyár szalagjairól, vagyis Ausztria egyik legnagyobb jelentőséggel bíró, szezonális csokoládé gyártásával foglalkozó cégévé nőtte ki magát az egykor kicsinyke vállalat.
Egyszóval, ha szeretnénk egy különleges adventi élményt, akkor látogassunk el a csodás ünnepi hangulatot árasztó Bécsbe, élvezzük az egyedi látnivalókat és ne hagyjuk ki a Heindl Csokigyárat sem. Garantált a csokimámor!
Ausztria, Bécs
Ausztria, Bécs
Ausztria, Bécs
Ausztria, Bécs, Bécs