Ősszel is Bécsben | TravelOrigo
Ősszel is Bécsben - Schönbrunn

Ősszel is Bécsben

Írta: TravelOrigo | Publikálva: 2023-10-12
Ősszel is Bécsben főkép

Ha szeretnénk kiszakadni a szürke hétköznapokból, fedezzük fel az egykori császárvárost most, amikor hatalmas kastélyparkjai és a közeli erdők is arany-vörös színekben pompáznak. A zene és a művészetek mindig is kiemelt szerepet játszottak a város életében, idén pedig különleges évfordulót ünnepelhetnek a bécsiek. 2023-ban ünneplik ugyanis az 1873-as bécsi világkiállítás 150. évfordulóját. Kiállítások, múzeumok, újra megnyitások és számtalan jubileumi program várja a kultúra és a gasztronómia szerelmeseit. Emellett pedig Bécs 2023-ban is elnyerte a világ legélhetőbb városa címet, egymás után már a 10. alkalommal.

Sétáljunk egy nagyot a világ legélhetőbb városában!

A Mercer felmérése 231 világvárost vizsgál évente olyan szempontok alapján, mint a politika, társadalom, gazdaság, infrastruktúra, szabadidős programok, valamint a természeti és környezeti feltételek. Ezek alapján Bécs, idén már 10. egymást követő évben nyerte el a legélhetőbb város kitüntetést. Turistaként is számos előnyét élvezhetjük ennek, hiszen rengeteg kulturális, gasztronómiai program várja a városba látogatókat, valamint szabadtéri lehetőségeket is kínál, ha sétálni vagy sportolni szeretnénk.

Bécsben egymástól sétatávra található a legtöbb kiemelt látnivaló, amelyek minden ide látogatót ámulatba ejtenek akár először, akár sokadik alkalommal járnak a városban.

A város szívében található Opera és a Stephansdom (Szent István Székesegyház) építészeti szempontból is lenyűgöző látványt nyújtanak. A környékükön pedig számos kávézót találhatunk. Ne hagyjuk ki a Gerstner kávézót és cukrászdát ebben a jubileumi évben! A királyi udvari cukrászműhely számára is fontos év volt 1873: a vállalkozás biztosította a bécsi világkiállításon a császári pavilon számára a catering-szolgáltatást, és ennek alapján nyerte el a császári és királyi udvari szállító címet. 



Ha vásárolni szeretnénk, a híres Mariahilferstrassen kívül érdemes végig sétálni a macskaköves Graben és a Kohlmarkt utcákon, ahol a luxus üzletek csábítanak. A város szélén található Shopping City Süd pedig egész évben akciókkal és óriási választékkal várja a látogatókat.

Szintén a közelben található az impozáns Bécsi Városháza és a park környéke, amely ősszel különösen festői látványt nyújt, és számos sétára, illetve fotózásra alkalmas helyet kínál. Adventkor Bécs számos pontján állítanak fel karácsonyi vásárokat, de a legnagyobb Adventi vásár a városháza előtti területen található, ahol a gasztronómiai és kézműves standok mellett a gyerekeket is rengeteg programmal várják.

Parkok és múzeumok

A MuseumsQuartier Wien (múzeum negyed) a világ legnagyobb kultúrkerületei közé tartozik. A városközpont határán, az egykori császári udvari istállóban található, 60 000 m²-es területen a barokk épületek és a modern építészet posztmodernista kombinációjában a művészeti ágak széles skáláját, éttermeket, kávézókat és üzleteket találunk. Érdemes ellátogatni a Kaan kávézó-étterembe vagy a Café-Leopoldba.

A városközponttól kicsit távolabb, de tömegközlekedéssel jól megközelíthető a Schönbrunn-kastély, amely a bécsi Hofburg után a Habsburg Monarchia második legnagyobb palotájaként volt ismert. Vezetett túrák keretében számos barokk és rokokó stílusú termét megtekinthetjük, köztük Mária Terézia és Napóleon szobáit is. A palota mögött található hatalmas kertben, számos labirintus, télikert és pavilonok várják a látogatókat. Érdemes felsétálni a dombtetőre is a Gloriettehez, innen csodálatos kilátás nyílik a kastélyra. Az óriási kertben kávézók és még egy állatkert is helyet kapott, amely a világ legrégebbi állatkertje is egyben. Ausztriában honos és egzotikus állatok színes kavalkádja fogadja a látogatókat.

Az ősz az ideális időszak a múzeumok és galériák felfedezésére, mivel a hűvösebb idő kevesebb turistát vonz. Az Albertina, a Kunsthistorisches Múzeum és a Belvedere Múzeumok lenyűgöző gyűjteményekkel várják a látogatókat. A Belvedere-ben található Gustav Klimt híres festménye, "A csók" is. A Belveder kastélyhoz tartozó óriási parkban és botanikus kertben 6 kontinens 11 000 növényfajtáját termesztik. A kert és a múzeum egyszerre nyújt művészi és romantikus élményt.

Az Augarten egy 52,2 hektáros nyilvános park Bécs legrégebbi barokk kertjével. A francia stílusban épült park fényűző virágágyásokat és egy nagy kiterjedésű területet is magába foglal, amelyet árnyas, gesztenyefákkal, szilfákkal, hársfákkal, kőrisfákkal és juharfákkal szegélyezett utak hálóznak be. Az Augarten palotában kapott helyet a bécsi fiúkórus, az Augarten Porcelán Manufaktúra és Múzeum, illetve az Osztrák Filmarchívum is.

A Práter hatmillió négyzetméter területű, zöld oázis közvetlenül a város szívében, a Stephansdomtól légvonalban csupán három kilométerre. A nagy kiterjedésű rétek és erdők, valamint vízfelületek ideális környezetet biztosítanak a pihentető sétákhoz, vidám kirándulásokhoz, hosszú kocogó, kerékpáros és görkorcsolyás túrákhoz és még sok más egyébhez. Itt kapott helyet a híres bécsi vidámpark is az óriáskerékkel, amely mára Bécs egyik ikonikus jelképévé vált. A Práter területén számos koncertet tartanak, illetve a helyiek egyik kedvenc piknikező helye is.


  • Ősszel is Bécsben - Bécs belváros
  • Ősszel is Bécsben - Belvedere
  • Ősszel is Bécsben - Museumsquartier
  • Ősszel is Bécsben - Múzeumnegyed
  • Ősszel is Bécsben - Prater
  • Ősszel is Bécsben - Schönbrunn
  • Ősszel is Bécsben - Stephansdom