Talán kevesebben tudják, hogy Velence tavasszal is épp olyan csodálatos és vonzó, mint az év bármely más időszakában.
Busszal, kényelmesen utazva pedig útközben is gyönyörködhetünk a rengeteg látnivalóban. Ráadásul pünkösd idején rendezik Velencében a Vogalonga fesztivált, amely egy igen népszerű hajós felvonulás, és amelyet már több, mint negyven éve rendeznek meg ebben az izgalmakkal teli városban. A vidám, színes evezős fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet a lagúnavilág szépségeire, illetve arra, hogy ezt a különleges gyönyörűséget még jó sokáig meg kell óvni.
Valószínű, hogy kevesebben hallottak erről a fesztiválról, mint a velencei karneválról, pedig épp olyan színes és izgalmas esemény, mint a már ismert maszkos felvonulás és parádé! A Vogalonga evezős versenyének 32 kilométeres távján mindenféle kézzel-lábbal hajtott vízi járgány vonul fel a lagúnavilágban például kielboatok, kajakok, kenuk, sárkányhajók, gondolák. Legénységük lehet egy, de akár húszfős is. A Vogalonga útvonala épp oly színpompás és érdekes, mint maga a mezőny. Amikor eldörren az ágyú, a résztvevők a Szent Márk tér melletti öbölből indulhatnak, majd kifutnak a tengerre, ahol aztán érintik majd a Murano és a Burano szigeteket, ezt követően a Canal Grande-n keresztül visszatérnek Velencébe. Az útvonal olyan, a városon belül található csatornákat is érint, amelyek amúgy rejtve maradnának a kíváncsi turisták szeme elől. Egy dolog biztosan garantált: elképesztő látványban lehet része annak, aki pünkösd idején ellátogat erre a fesztiválra.
Természetesen a fesztivál érdekességei mellett Velence látnivalóit, nevezetességeit is felkereshetjük. Egy kellemes városnéző séta során megtekinthetünk minden népszerű látnivalót: a Ponte dei Sospiri-t (Sóhajok hídja), a Dózse Palotát, a Szent Márk teret. Végig sétálhatunk Velence híres bevásárló utcáján, a Via Mercerie-n, s eljuthatunk a város legmagasabbnak tartott pontjára, a Ponte di Rialto-hoz. Ne feledkezzünk meg a kulináris finomságokról sem! Egy jó tésztakülönlegesség, vagy koktél, de az igazi olasz kávé is felejthetetlen élményeket ad, hiszen a Veneto régió valóban nagyszerű ételekkel, italokkal várja az idelátogatókat.
Ha már Velencében járunk, akkor a szomszédos városokat, látnivalókat is felkereshetjük, mert rengeteg történelmi szépség és hagyomány tárulhat elénk. Velence híres lagúnavilágát, számos érdekes sziget tarkítja. Burano szigete vidám, színes házairól és csipkéjéről híres. Ezen a szigeten gyönyörködhetünk a kézzel vert, méltán népszerű buranói csipkékben, vagy esetleg megreggelizhetünk egy hangulatos öbölben. Innen áthajózhatunk Murano szigetére, ahol egy üvegműhelyben előttünk készíti el az üvegmester a becses portékáját. Elképesztő élmény látni, hogy a nagy múltú muránói üveg egy izzó, folyékony anyagból miként formálódik percek alatt csodálatos, míves kehellyé, pohárrá, vagy figurává. Ennek most szemtanúi lehetünk, illetve az üvegműhelyben sok érdekességet hallhatunk az üvegkészítés fortélyairól, Murano jellegzetességéről.
Velencei látogatásunkat követően hazafelé megállhatunk Triesztben. A tengerparti Trieszt egy lenyűgöző olasz város, amely Közép-Európa és a Földközi-tenger találkozásánál fekszik. Hosszú története során az olasz, az osztrák, a szlovén és a balkáni kultúrák olvasztótégelye volt. A város sokáig a Habsburg Birodalom része volt, így épületei a Monarchia hangulatát idézik, de ennek ellenére sokuk megőrizte olaszos jellegét is. A városnézés során megnézhetjük a fő látnivalókat: Szent Justus Székesegyház, római diadalív, szerb ortodox templom, Piazza Unita S’Italia, Molo Audace, Canal Grande és még sorolhatnánk. Hazafelé megállhatunk még Szlovéniában, Trojane-ben, ahol megkóstolhatjuk a híres pékség ínyencségeit, a hatalmas szlovén szalagos fánkot és az ízletes krémest. A pékség csodálatos alpesi környezetben fekszik, ahol a teraszon pihenve gyönyörű fotókat is készíthetünk a völgyről.
Az utazás a legjobb élményszerzés és a legszebb kaland minden évszakban. Tehát tavasszal is érdemes útra kelni! Már kellemes az idő, talán kevesebb a turista, nem biztos, hogy minden történelmi látnivalónál tömegek sorakoznak. Ragadjuk meg az alkalmat és mozduljunk ki, buszos utazásaink számos lehetőséget kínálnak a kikapcsolódásra, feltöltődésre!