A Felvidék keleti részének városai is méltóképpen készülnek a Karácsonyra. Forralt bor, kürtős kalács, elegáns díszkivilágítás, karácsonyi zene. Ráadásul mindezt a magyar kulturális és történelmi emlékek, épületek árnyékában. Ha hangulatos, látványos, de nyugodt adventi programot keres, Kassára és Eperjesre érdemes velünk tartania! Napunk nagy részében a mai Szlovákia második legnépesebb városát, Kassát és annak adventi vásárát fedezzük fel, de megismerkedünk Eperjes (Prešov) óvárosával és annak adventi kirakodóvásárával is.
Indulás a megadott indulási helyszínről és időpontban. Utazás egy pihenővel Szlovákia felé.
Délelőtt érkezünk Kassára, ahol helyi idegenvezető vezetésével megismerkedünk a várossal. Kassa manapság is jelentős igazgatási és kulturális központ. Rákóczi és Márai városa nem csak emlékeivel, hanem élénk kulturális életével, sokszínű hagyományaival is csábítja az ide látogatókat. A belváros legimpozánsabb emléke a Szent Erzsébet dóm, melynek kriptájában II. Rákóczi Ferenc és társai nyugszanak. A szomszédos Szent Mihály kápolna, az Orbán-torony, a Nemzeti Színház épülete és a Főtéren sorakozó paloták és templomok megtekintése mellett érdemes a Miklós-börtön és a Rodostói-ház felé is tenni egy kitérőt. Utóbbi a bujdosó fejdelem rodostói ebédlőházának elemeiből épület fel a városfal egyik megmaradt bástyájára. A városnézés mellett szabadprogram is bőségesen rendelkezésre áll a karácsonyi vásár kínálatának feltérképezésére és a város további nevezetességeinek felfedezésére. A helyi adventi ünnepségsorozat hagyományosan Szent Miklós ünnepének előestéjén, december 5-én kezdődik a polgármester köszöntőjével és az ünnepi fények felgyújtásával a város hatalmas közös fenyőfáján, majd egészen december 23-ig hívogató forralt bor és sültkolbász illat lengi be a városközpontot. Az adventi vásár mellett Kassa belvárosában hagyományos üzletek, bevásárlóközpontok is találhatók, így remek lehetőség adódik a karácsonyi ajándékok beszerzésére is.
Délután: Találkozó az autóbusznál és indulás következő állomásunkra, Eperjesre, ahová kb. 50-60 perc utazás után érkezünk meg. A város jellegzetes épületei a Szent Miklós templom és a reneszánsz Rákóczi-ház. Adventi hangulatban, finomságokban és látnivalókban itt sem lesz hiány.
Indulás haza, érkezés a kiindulási helyekhez a késő esti órákban.
Utazás: Felsőkategóriás autóbusszal
Buszindulás:
Budapest / 06:00
Budapest (Szerencs utca) / 06:15
Gödöllő / 06:45
Hatvan / 07:15
A belépők és az EUR-ban megadott összegek a buszon fizetendők