Idegenvezetőnk a TravelOrigo autóbuszánál várja a csoportot a választott felszállási helyen és időpontban. Felszállás után megkezdjük utunkat Szlovénia irányába. Éjszaka az autóbuszon. Útközben 3-4 óránként pihenőket tartunk.
Reggel megérkezünk a Szlovén tengerpartra, Portorožba és kezdetét veszi az egész napos program. A város neve "Rózsakikötőt" jelent és elegáns szállodáival ma Szlovénia egyik legnépszerűbb nyaralóvárosa. A város szabadstarndjai többnyire aprókavicsosak vagy betonozottak, de kisebb homokos részeket is kialakítottak. Minden adott egy kellemes, strandolós naphoz. Este autóbuszunkkal a szomszédos Piranba látogatunk, ahol a nap zárásaként sétálhatunk az autentikus hangulatú óvárosban, beszerezhetjük néhány emléktárgyat vagy ajándékot, de akár egy kellemes vacsorát is elfogyaszthatunk egy helyi vendéglőben. Az óvárost uralja a Szent György templom jellegzetes, Velencét idéző harangtornya, az óváros központja pedig a Tartini tér, mely a város szülöttjéről, a híres hegedűművészről kapta a nevét. A tér érdekessége, hogy eredetileg egy öböl és kikötő volt, amit később feltöltöttek. Késő este élményekkel gazdagon találkozunk az autóbusznál és megkezdjük utunkat Magyarország felé. Éjszakai utazás az autóbuszon.
Vasárnap a hajnali - kora reggeli órákban érkezünk meg a kiindulási állomásra.
FONTOS: A határellenőrzés miatt kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.