














Késő esti órákban indulás a megjelölt felszállási helyszínről és időpontban a TravelOrigo autóbuszaival. órákban. Rövid megállókat tartva folyamatosan utazunk Olaszország felé. Idegenvezetőink betekintést nyújtanak a lagúnavilág titkaiba, érdekességekről és emlékezetes történetekről mesélnek majd, tájékoztatást adnak az izgalmas 3 nap programjáról.
Megérkezés Olaszországba, behajózás Velencébe, kikötünk a Szent Márk tér közelében.
Innentől mindenki szabadon használhatja fel az idejét vagy nézheti végig a reggel induló színes hajófelvonulást, hangosan szurkolva a Vogalongán induló különböző csapatoknak.
Délután lehetőség van fakultatív szigettúrán részt venni. A hajón idegenvezetőnk mutatja be Velence híres lagúnavilágát, valamint az érintett szigeteket.Első kiszállásunk Burano szigetén lesz, ahol a csipkéjéről és színes házairól híres szigeten lesz időnk gyönyörködni a kézzel vert buranói csipkékben, esetleg megreggelizni egy hangulatos öbölben.
Majd áthajózunk Murano szigetére, ahol egy üvegműhelyben a szemünk láttára készíti el az üvegmester becses portékáját. Nagyon nagy élmény látni, hogy a nagy múltú muránói üveg egy izzón folyó anyagból miként formálódik percek alatt csodálatos kehellyé, vagy figurává. Az üvegműhelyben sok érdekességet hallhatunk az üvegkészítés fortélyairól, Murano jellegzetességéről. Visszaérkezés Velencébe.
Fakultatív hangulatos olasz vacsora.
Este visszahajózunk a buszhoz, majd visszatérünk a szállásra.
Reggelit követően kitérőt teszünk Triesztbe. A város sokáig a Habsburg Birodalom része volt, így épületei a Monarchia hangulatát idézik, de ennek ellenére megőrizte olasz jellegét is. A városnézés során érintjük a fő látnivalókat: Szent Justus Székesegyház, római diadalív, szerb-ortodox templom, Piazza Unita S’Italia, Molo Audace, Canal Grande, stb.Hazafelé megállunk Trojane-ben, ahol megkostolhatjuk a híres pékség ínyecségeit a hatalmas szalagos fánkot és krémest. A pékség csodálatos alpesi környezetben fekszik, ahol a teraszon ücsörögve gyönyörű fotókat is készíthetünk a völgyről.
Visszaérkezés a kiindulási helyre a késő esti órákban.
Olaszország, Velence
Külön hajóval kezdjük meg fakultatív szigettúránkat. A hajón idegenvezetőnk mutatja be Velence híres lagúnavilágát, valamint az érintett szigeteket. Első kiszállásunk Burano szigetén lesz, ahol a csipkéjéről és színes házairól híres szigeten lesz időnk gyönyörködni a kézzel vert buránói csipkékben, esetleg megreggelizni egy hangulatos öbölben. Majd áthajózunk Murano szigetére, ahol egy üvegműhelyben a szemünk láttára készíti el az üvegmester becses portékáját. Nagyon nagy élmény látni, hogy a nagy múltú muránói üveg egy izzón folyó anyagból miként formálódik percek alatt csodálatos kehellyé, vagy figurává. Az üvegműhelyben sok érdekességet hallhatunk az üvegkészítés fortélyairól, Muránó jellegzetességéről. Utunkat a tengeren hajózva folytatjuk. Szigettúránk végeztével kora délután kikötünk Velencében, a Szent Márk tér közelében.
25 EUR/fő
Olaszország, Velence
Mielőtt a hidakat megépítették, a gondola nélkülözhetetlen közlekedési és szállítási eszköz volt Velencében. Velence legjellegzetesebb legegyedibb közlekedési eszközét ma már csak kizárólag a turisták használják.
Semmilyen más módon nem lehet ennyire ráérezni Velence lényegére, hangulatára. Velencében 12 gondolaállomás (imbarcadero) található. A legnagyobb a Szent Márk téren, de Akadémia hid lábánál, Rialtó hídnál, az vasútállomásnál, és a Piazzale Románál is beülhetünk egy gondolába. A gondolások általában ugyan azon a helyen állomásoznak egész életükben.
Minimális létszám 5 fő! Időtartam: kb 30-35 perc
Nem privát túra. A hajóban 6 utas ül egy időben, és a gondolákat 6 főnként tudjuk indítani.
Ár: EUR 30 /fő
Gyermekeknek nincs külön tarifa, felnőtt áron utazhatnak .
6 éves kor alatt is minden gyermeknek ülnie kell a hajóban külön ülésen.
Privát gondolázásra is van lehetőség, kérem érdeklődjön irodánkban!
30 EUR/fő
Olaszország, Velence
Velence nem más, mint a vékony, ropogós pizzákba, olasz tésztákba, kis szendvicskékbe és narancsszínű Aperol spritzekbe burkolt tökéletes csábítás. Velence gasztronómiája hűen tükrözi népe múltját és jellemét. Az eredeti és ízletes helyi gasztronómia egy nagy nemzetéről mesél, a változatos fogások pedig, amelyekben az ellentétes ízek, az édes és a sós harmonikusan kiegészítik egymást, a tengeri kereskedelem folytán Velencében találkozó különböző kultúrák, a Kelet és a Nyugat, Észak és Dél keveredését juttatják eszünkbe. 3 fogásos tradícionális vacsoránkat egy igazi olasz trattoriában fogyasztjuk el.
20 EUR/fő